Minek hatására választottad ezt a pályát, és ki a példaképed a szakmában? Ha nem ezt választottad volna, mi lett volna a második szakma, amit szívesen kitanultál volna hivatásául?

Gyerekkoromban magával ragadott a sci-fi, Vernétől Asimovig. Érdekelt a repülés, a felfedezés, a robotok, a jövő. Innen a specmat tagozaton át szinte egyenes út vezetett a BME-re. Belevágtam a pilótaképzésbe is, de az akkori szabályok nem tették lehetővé a szemüveggel repülést, így a Postás Repülőklubból pár tucat szívességből kapott felszállás után kiléptem 1990 környékén. Példaképeim? Michael Abrash és Thomas Pytel - mindketten az informatika több szegmensében is maradandót alkottak. Mike a technical writing, optimalizálás és grafika témában alkot harminc éve (Quake, Oculus VR), Tran a rendszerprogramozás, demoscene és az online tranzakciók világában (Pmode, PayPal).

Mióta érdeklődsz a programozás iránt? Milyen nyelvekkel kezdtél először foglalkozni? Mik a kedvenc nyelveid?

1986 nyarán egy hetet komputer táborban töltöttem, ahova összegyűjtötték az akkoriban beszerezhető gépeket: Commodore 64, Commodore PET, ZX Spectrum, HT 1080Z, Primo… Ezekre tanultunk BASIC-ben programozni, esténként pedig nagy játékpartik voltak, pl. Pit Stop II (két játékosos osztott képernyős Formula-1 verseny 8 bites gépen!), Fred, Atic Atac, Jet Set Willy, Loco, és a “rendszerellenes” Raid Over Moscow. Feltűnt, hogy a játékok előtti crack intro általában szebb grafikájú és jobb zenéjű, mint maga a játék. A crack intro a játék másolásvédelmét leszedő csapat hírnevét volt hivatott digitális márványba vésni - innen ered az érdeklődésem az IT-security és a számítógépes grafika iránt. Az első gépem Commodore 64 volt beépített BASIC-kel, ugyanerre jött a 6510-es assembly, aztán Pascal a nagy zöld Pongor-bibliával. Amikor PC-re váltottam, maradt a Pascal és jött az x86 assembly, majd már az egyetem alatt a C/C++. Ezeken kívül a kedvenceim a CUDA és a JavaFX .

Mit tartasz a legkomolyabb szoftveres projektnek, amiben részt vettél?

A GE Medicalnál programozott röntgengépvezérlő, mert azon emberéletek múlhatnak. A legnagyobb hobbiprojektem demoscene produkció volt az Abaddon csapatban. Kellett hozzá saját 32 bites operációs rendszer illesztő (akkoriban még nem volt Windows95 sem, 16 bites DOS-ból indultak a programok), zenelejátszó több hangkártyához (Sound Blaster, Gravis Ultrasound, Covox - ez utóbbi volt a “szegény ember hangkártyája”: printer portra illesztett 8 bites ellenálláslétrás D/A átalakító), 3D engine (2D gyorsítás sem volt még a grafikus kártyán), mindez x86 assembly-ben. Most a Zinemath-nál valós idejű, GPU-val támogatott két- és háromdimenziós képfeldolgozást, augmented realityt, beágyazott eszközöket, szenzorokat, hálózati és stúdiókábles kommunikációt használó rendszert fejlesztünk, az is meglehetősen összetett.

Mi volt a legnagyobb szoftverfejlesztési/tervezési hiba, amit elkövettél?

Checkout-ban hagytam a kódot, és elmentem szabadságra. (Ekkor nem tud senki más hozzáférni a kódhoz. - a szerk.)

Mesélnél a szakmai hátteredről, az ipari kapcsolataidról? Mivel foglalkozol a szakmán belül?

Jelenleg egy virtuális filmstúdiót fejlesztünk. Mélység (és egyéb) szenzorokkal felturbózott kamera adatainak valós idejű feldolgozásával, kamera trackinggel és 3D kompozitálással foglalkozunk. Kapcsolatban állunk a képfeldolgozásban élen járó hazai kutatóközpontokkal (IIT, SZTAKI, Bay), de korábbi munkák okán jó a kapcsolatom a MIT-tel, a SEARCH-Labbal és a Crysys Labbal is.

Mennyibenre motivál a szakmai siker, és mennyiben az anyagi siker mérnöki munkád során?

A kettőt nem feltétlenül egy projekten belül kell megtalálni. Egy hobbiprojekttől nem várok pénzügyi sikert, de olyan helyen sem dolgoznék, ahol nincs anyagi elismerés. Ha a kettő egy helyen jelentkezik, és még élvezi is az ember, az az ideális eset. Most pont ilyen helyen dolgozom.

Szerinted az egyetem elég alapot nyújt a pályakezdéshez, vagy mindenképpen szükséges önállóan is a szakmával foglalkozni?

A választás szabad. Választhatod azt, hogy nem foglalkozol a szakmával az egyetemen kívül. Aztán ülj le önéletrajzot írni! Csak éppen utána ne csodálkozz… Az is nagyon jó, ha nem kell önéletrajzot írnod, mert már van saját céged az egyetem alatt…

Mesélnél a hobbiprojektjeidről?

Az egyik szívem csücske a Demoscene, Commodore 64-re mostanában is írogatok effekteket. Az az érdekes abban a gépben, hogy kb. ’82 óta konstans a hardver, mostanában mindenki emulátoron fejleszt, aztán próbálja ki az igazi vason. Egyre kevesebb vas van, mert ’94-ben gyártották talán az utolsót. Mégis egyre újabb és újabb effekteket fedeznek fel. Olyan mélységekre ásnak, olyan időzítéseket használnak, amiket a 80-as, 90-es években senkinek sem jutott eszébe kipróbálni, sőt nem is nagyon lehetett volna, mert emulátor segítsége nélkül a kézi próbálgatás nagyon sok időt elvsz. Érdekes, hogy egy teljesen ismert hardveren is lehet új dolgokat felfedezni. Nekem is van új effektem – még nem adtam ki demo-ban, már több éve megvan, csak össze kellene lapátolni rendes produkcióvá. Amit grafikából szokás vertex shader példának mutatni, a lobogó zászló effektet, azt real time meg lehet csinálni 320x200-ban Commodore 64-en úgy, hogy nagyjából 2 kilobyte másolására (memcpy) van idő egy képernyőfrissítési ciklus alatt. A képernyőn 8 kilobyte információ van, nem jön ki a matek, mégis meg lehet csinálni. Ilyen trükkökből áll ez a programozás és ebben jó ott lenni. Jó érzés, mintha belefolynál a gépbe. Hasonló “flow” élmény, mint a futás, túrázás, sziklamászás, harcművészet…

Mesélnél az IIT-vel közös projektjeidről?

Az IIT-n voltam doktorandusz. A disszertációmat még be kell fejezzem, megyek is májusban a WAIT konferenciára. Dolgoztam régebben egy kutató-fejlesztő cégnél GPGPU-s projekten, ahol adatbázis-műveleteket igyekeztünk gyorsítani grafikus processzor (és az IIT) segítségével. Jelenleg a 3D kamerán (zlense.com) is együtt munkálkodunk.

Milyen diplomáid vannak?

VIK-es MSc-im: Informatikus-mérnök, orvosbiológiai mérnök és gazdaságinformatikus. Az orvosbiológiai szak érdekelt, részben orvosi, részben molekuláris biológiai oldalról, és épp belefért az infó vége és a phd képzés mellé. Az első három félévben összesen hat vizsga volt, utána következett két “full-time” szemeszter. A gazdinfó ezek után sokkal később úgy jött, hogy a dékáni hivatal küldött egy e-mailt, miszerint: “Kedves volt hallgatónk, lehet ismét felvételizni, ajánljuk a gazdinfót.”. Éppen egy hosszabb munka végén voltam, és az idő is eléggé eljárt azok fölött a technológiák fölött, amelyeket régen tanultam, kellett egy kis frissítés. Ezt a gazdinfó alatt felvett szabadon választható tárgyakkal oldottam meg, amellett, hogy maga a szak is igen kellemes volt, régről ismert kollégákkal (MIT/FTSRG). Továbbá a TF-en is szereztem több sportból edzői képesítést.

Melyik szakirányon végeztél? Miért azt választottad?

Az alfa szakirányom az intelligens rendszerek volt a robotok miatt. A béta szakirányom az informatikai rendszerek számítógépes tervezése, mert csak ott tanították a számítógépes grafikát.

Mi volt a kedvenc tantárgyad?

Azokat szerettem, ahol valami önálló dolgot kellett készíteni (és nem kellett vizsgázni). Tipikusan a programozáshoz kapcsolódó tárgyak, pl. GPGPU, játékfejlesztés vagy mérés labor saját szoftverrel / hardverrel.

Volt olyan tárgy, amit nem szerettél, amivel gondjaid voltak?

Informatikusként nehezen viseltem a három félév elektronikát, továbbá a szabályozástechnikát. De az élet tréfás, később ez utóbbiból tartottam gyakorlatot.

Mi volt a legviccesebb dolog, mely egyetemi éveid alatt történt?

Mondok rögtön kettőt, egyet diszkrét metematikából, egyet adatbázisokból:

  • Tanár úr, én most passzív félévre megyek, de elmehetnék közben szigorlatra úgy, hogy majd csak jövőre írja be az eredményt?
  • Persze, jöjjön csak, meg sem kellett volna kérdeznie!

(Dr. Andrásfai Béla, 1995 - mellesleg a “Matematika a vádlottak padján” szerzője.)

Amikor adatbázisokból szóbeliztem, a beugró sikerült, az egyik kifejtős tétel nagyon nem ment, a másik kérdés úgy-ahogy ment. Ekkor Gajdos fogta az akkor még papíralapú indexet, és mondta, hogy “Hát, ha ezt jobban ment volna, beírtam volna az elégségest…” Fogta, beírta az elégségest. Átnyújtotta, kicsit visszavette, majd megszólalt: “Ááá, mindegy.”

Kik vannak még itt azok közül, akik téged tanítottak?

Stubnya Gusztávné, Gajdos Sándor, Szirmay-Kalos László, Lantos Béla, Vajta László, Pataricza András, és a többiek. Sokan tanítanak még. Többükkel találkozom időnként, nem csak az emlékeimben élnek. Vicces, hogy Izsó Tamás volt ‘92-ben a prog gyakevzem, majd rá húsz évre gazdinfón felvettem hozzá egy másik tárgyat, de már nem emlékezett rám.

Mit gondolsz az új tanrendről?

Ha nekem annak idején a mostani tanrend lett volna, jobban éreztem volna magam, mert közelebb van a szakmához, mint húsz éve. A tavalyihoz képest feszítettebbnek gondolom, néhol egyenetlenebbnek, néhol viszont ésszerűbbnek. Mindenesetre azt hiszem, hogy több múlik a hallgató hozzáállásán, illetve az oktatókon, mint a tanrenden.

Mesélnél nekünk az “Egy centi széles, egy kilométer mély”-ről?

Ez egy hozzáállás, ami segít abban, hogy több dologgal tudj foglalkozni, ami nem hátrány, főleg a villanykaros képzésben. Bizonyos területeken, pl. a mérnöki munkában, az embernek el kell mélyülnie, ami azzal jár, hogy nagyon jó lesz benne. Ha van néhány dolog, amiben nagyon jó vagy - ez az egy centi széles, egy kilométer mély - akkor ezeket el lehet kezdeni összekötni. A kilométer mély szakadékok között megjelennek vízszintes repedések. A tantárgyak között is ugyanezt kell keresni. Egy tudományterület egy keskeny, de nagyon mély szakadék. Ahogy ezek közelednek a Föld középpontja felé, úgy egymáshoz is. Ha meglátod az összekötő repedéseket, az nagyon megkönnyíti friss információk beépítését, mert lesz mihez kötni az újdonságot. Ehhez persze elég mélyen kell lenni a szakadékokban. Ezzel ellentétben, ha a felszínről nézed, és csak független dolgokat akarsz látni (…menjek át ezen a vizsgán, aztán elfelejtem az egészet…), az olyan, mintha csiszolópapírral bányásznál. Ha nem koncentrálsz arra, hogy nagyon jó legyél néhány dologban, hanem csak a felszínt kapargatod, egyenletesen koptatva mindenhol, akkor nem leszel semminek a mestere. Ezért ne zavarjon az, ha egy tantárgynál momentán nem látod, hogy mire jó. Egyszerűen nem vagy még elég mélyen. Áss tovább, a kincs lejjebb van!

Az összes tantárgyba, amit tanultam, mind belefutottam a mérnöki munkában. A szabtechet nem szerettem, mert villanyos tárgynak tartottam, magamat meg infósnak. Aztán rájöttem, hogy tévedtem, mert nagyon is infós tárgy. A 3D kamerával is, amin dolgozunk, belefutottunk szabályozástechnikai kérdésekbe. Például van két mélységszenzor, egymás mellett, mindkettő látja a színteret, és mind a kettőből ki lehet következtetni, hogy hol helyezkedik el a térben. Egyiket át lehet transzformálni a másik terébe, de a mérési hibák miatt nem lesznek pont ugyanott, mert zaj van, rekonstrukciós hiba van. Össze kellene hozni a kettőt, de melyiknek kéne hinni, feltéve, hogy a korábbi felvételekből van egy tippünk? Ezt egy Kálmán szűrővel lehet megoldani, ami a szabtechnek a szabtechje. Van egy folyamat, amiről van valamilyen modell, meg egy megfigyelés. A Kálmán szűrő összehozza a kettőt.

Adatbázisok: Alapvetően a számítógépes grafikát, képfeldolgozást, valamint a biztonságtechnológiai részét szerettem az informatikának. Az egyik GPGPU projektnél belefutottunk abba, hogy grafikus processzor, plusz adatbázis-kezelés. Én az sql selecteket és a joinokat írtam meg indexelve, illetve index nélkül. Ez is a két keskeny és mély területnek az összekötése volt: sql adatbázismotort gyorsítottunk GPU-val. Ha az ember nem tanul algoritmuselméletet, akkor naív módon megírja ezeket a dolgokat, amik nagyon lassúak lesznek. Így három dolgot rögtön összekötöttük, amit itt tanítanak és alkalmaztuk.

Volt olyan vizsgád, amelyik előtt egyáltalán nem aludtál?

Adott mennyiségű alváshoz tartozik adott mennyiségű agykapacitás. Akkor vagy 100%-on, ha kb. nyolc órát alszol rendszeresen. Hét óránál 90-95%, de hatnál már csak 80% a szellemi teljesítőképesség. Alatta még durvábban visszaesik. Négy és fél óra alatt értékelhetetlen, öt óra körül van az ember 50-60%-on, ha beállt rá. Időnként vissza kell térni a teljes értékű alváshoz, de vannak “projekt” időszakok, amikor ez nem teljesíthető. Van egy kis tartalék a rendszerben, de egy idő után a szervezet elkezdi követelni a pihenést, és ha nem kap, rövidesen bosszút áll. Voltak zéró alvásos vizsgáim, de nem ezek lettek a legjobbak. Azok lettek jók, amikor motivált voltam, és hetekkel korábban elkezdtem foglalkozni velük. Ehhez persze ki kellett sakkozni az időbeosztást.

Jelenleg milyen körökben tevékenykedsz?

A lovagrendben. Máshol nem. Voltam a hegymászókör vezetője, csillagtúra főrendező, a Vörös Kakas alapító tagja, ami egyébként vizsgaidőszaki kocsmaként kezdte. Amikor ráértünk, random időpontokban kiplakátoltuk, hogy este kakas. Ikits Milán barátommal általában pultosok voltunk fehér ingben, fekete mellényben, fekete csokornyakkendőben. A közönség pingvinnek becézett minket. Utána az Új vár klubnak voltam rendezője. A 90-es évek végén ellentétek voltak a rendezőség és a KB között. Egy idő után a KB újraszervezte a rendezőgárdát és beálltam én is “sárgázni”. A sárga pólósok voltak a rendfenntartók. Volt egy kis őrző-védő romantikája a dolognak. Véleményem szerint ez nem tesz jót az egyetemistáknak, úgyhogy annyira nem sírom vissza. 1998-tól 2002-ig elsős nevelőtanár voltam.

A Seniorgárdában milyen tevékenységeket végzel?

Halk tanácsadás a színfalak mögül, segítség a gólyatábor előkészítésében és rendezésében.

A lovagrendben szerzett neveidről tudnál mesélni egy kicsit? (Sir Toth Ervinus, Guardian Stampus et Magister Maximus Posthumus Spiritus Archidux)####

A Magister Maximus Posthumus annyit tesz, hogy ex-nagymester, a Spiritus az agymester szabad fordítása, az Archidux jelenti a nevelőtanárt. A Guardian Stampus a főpecsétőr. A pecsétet ugyan nem én őrzöm, de a poszt eredete még középiskolából ered: tarokkoztunk az órák szünetében, és akinek megfogták a XXI-esét, annak egy “főpecsétőr” feliratú táblát kellett hordania a nyakában. De mire megkaptuk volna a táblát a felsőbbévesektől, betiltották a kártyázást.

Mióta jársz le a gólyatáborba előadást tartani?

1992 óta minden évben voltam a gólyatáborban. Az 1998-as táborban az előadásokat tematikusan szétválogattuk és kialakítottuk a nagyjából máig fennálló előadás-struktúrát. A motiválós előadást 2000 óta tartom, remélem a jövőben is lesz rá igény.

Korábban is volt már Gólyatábori ZH vagy te vezetted be?

Korábban is volt, én is írtam gólyaként 1992-ben. Akkoriban a kérdéseket lediktálták a seniorok, nem papíron osztották ki.

Milyen változások jelentek meg a gólyatáborban, mióta lejársz?

Kevésbé lett ad-hoc a szervezés, egyre inkább jellemző a seniorokra, hogy a profizmus elvárás, és ennek meg kell felelni. A logisztikai háttér egyre jobban bonyolódott, több dolgot kell levinni, mint a korábbi években. Több felkészítést kapnak az emberek, tehát nem annyira spontán megy a seniorkodás. A gólyatábori programok kisebb-nagyobb változtatásokkal tizenéve úgy vannak, ahogy régen ki lettek találva. A legnagyobb újítás a “negyedik nap”, de az is már kb. tíz éves hagyomány.

1998-ban az előadások “kreditrendszerben” voltak a gólyatáborban, ami annyit tesz, hogy volt öt-hat fajta előadás, ebból mindenki négyet hallgathatott meg, és le kellett sakkozzák egymást közt, hogy melyik szoba melyik előadásra megy. Ez érdekes év volt. Utána úgy gondoltuk, hogy akkor inkább kapjon mindenki mindent és azóta egy egész előadásos nap kisebb-nagyobb megszakításokkal bele van iktatva a programba.

Viszonylag hosszú ideje lejársz már gólyatáborba. Össze tudnád hasonlítani tíz évvel ezelőtti évfolyamot a mostaniakkal?

Részben próbálunk tenni azért, hogy ez ne számítson, tehát aki odakerül, egy olyan élményt kell kapjon, hogy mindegy honnan jön, milyen háttérrel, az újdonság számba hat. Különbség? Az emberek mostanában talán jobban rábízzák magukat az idősebbekre. Lehet, hogy csak én látok belőle kevesebbet, de a lázadó hajlam, a megmakacsoljuk magunkat, kevésbé jellemző.

Szoktam kérdezgetni az illusztrisabb tanárokat is, hogy milyenek az idei gólyák tanulmányi eredményei. Ők sem szoktak különösebben nagy ingadozásokról beszámolni, hogy jobbak, mint az egy évvel korábbiak. Úgy gondolom, hogy a villanykar akkora egységugrás mindenkinek, vagy legalábbis az emberek jelentős részének, hogy ilyen kisebb trendek nem igazán tűnnek ki.

Melyik csapatokkal Qpáztál? Még mindig tartod velük a kapcsolatot?

A We’Kings volt az eredeti csapatom, az 1992-ben kezdett infós évfolyam. Az idők során egyéb csapatokkal is qpáztam, de még többel rendeztem. Többekkel napi szinten tartom a kapcsolatot, van aki hozzám jár edzésre, van akikkel hétvégi családi programokra járunk.

Milyennek élted meg először a Qpát?

Nagy élmény volt. Jó volt látni, ahogy az egész kollégium egyszerre pörög, és mennyire odateszi magát több száz ember.

Nyertél Qpát? Milyen volt Qpát rendezni?

A We’Kings csapattal kupáztam 1992-1998 között. Nyertünk ‘94-ben, rendeztünk ‘95-ben, nyertünk ‘96-ban ötödévesen, ezért nem rendeztünk ‘97-ben, viszont ismét nyertünk, úgyhogy ‘98-ban hetedévesen rendeztünk. Utána segítettem a következő évi rendezőknek, majd a volt elsőseimmel (Nemkéne) nyertük és rendeztünk, majd a MI csapattal egyesülve Netuddmi néven nyertünk és rendeztünk. 2004-ben csak a második helyet kaptuk, így megszakadt a tíz éves nyerek-vagy-rendezek szériám, azóta már csak rendezgetek. A rendezés sokkal kevésbé stresszes, mint a nyerés. A “csak a feeling, nem a pont” hozzáállásnál persze stresszesebb.

Elmesélnéd az egyik legviccesebb Qpás sztoridat?

Felhívtuk a qpairodát, miközben az eggyel fentebbi szintről leeresztettünk egy kamerát, és szép fokozatosan elkezdtünk hivatkozni olyan dolgokra az irodában, amelyeket egy telefonáló normál körümények között természetesen nem láthat. Aztán beadtuk az egészet kandi kamera feladatnak. Vagy amikor Fofi jött reklamálni egy feladat miatt, öt percig valami teljesen lényegtelen nüanszon parázott, majd közölte, hogy ezennel beadta a “Keljetek bal lábbal!” feladatot.

Ez az interjú eredetileg az Impulzus XLII. évfolyam 5. számában jelent meg, melyet letölthetsz az archívumból. Az második részt elolvashatod az Ervinátor c. cikkben.

Fotók – Gál Efraim